Varga Andrea
„Mi lehet Sisi titka? Talán az időtlenség. Mesteri húzás volt részéről, hogy 30 éves kora után nem engedte magát fényképezni, és az ősz, öreg császár mellett egy karcsú, fiatal nő képe rögzült belénk. Próbáljuk elképzelni Őt idősebb korában - ahogy a kor fényképészei is próbálták - mégsem lehetünk biztosak benne, hogy milyen volt az arca.
Vajon igaz az, amit egy kislány látott és visszaemlékezéseiben megemlített, hogy egy ráncos öreg hölgy volt Sisi? Vagy inkább az az igazság, amit az udvarhölgyei (fő rajongói) állítottak Róla, hogy körüllengte valami titokzatos báj, ami egész lényéből, de különösen a tekintetéből áradt? Ha elnézzük a ránk maradt Koppay festményeket, hajlamosak vagyunk ez utóbbiban hinni. Tündöklő báj árad karcsú alakjából.
De a vájtfülű olvasó azt is tudja - miután végigolvasta a teljes magyar szakirodalmat -, hogy az angyali Sisi bizony tudott démoni is lenni. Itt egy kis rosszindulat Stefánia, a menye iránt, ott egy gonosz beszólás Schratt Katalin, "A Barátnő" felé. Egyszóval jó és rossz egyaránt megtalálható volt benne, mint mindannyiunkban.
Hogy mégis érte rajongunk és nem a szomszéd lakóért, azt az Őt körül lengő titokzatosság is magyarázza. Arisztokrata volt, a legmagasabb, érinthetetlen körökből. El akart bújni a világ elől. De vajon miért? Majd mi megfejtjük - hisszük kivétel nélkül, akik keressük, kutatjuk Őt a ránk maradt emlékekben, leírásokban. Mindannyiunknak van egy saját Sisije, és ezekből nincs két egyforma.
Az én Sisim magabiztos, női és intellektuális énjét határozottan és megfontoltan használó viszonylag kemény nő. Csodálom a perfekcionizmusát és kitartását, amivel mindenbe belevetette magát. Sok tragédia érte, de nem több, mint bármelyikünket akkor vagy most. Hogy Ő Mater Dolorosa-vá válhatott, azt kizárólag a rangjának köszönheti.
Szeretem Erzsébetben, hogy tudta, mit akar: művelődni, utazni, lovagolni, vívni, verset írni. És mindezt megvalósította Európa egyik legbürokratikusabb uralkodója mellett. Mi több, ennek az uralkodónak a pénzén. És alakja mégsem számító, hanem egy szabadságra törekvő, rengeteg jó ötlettel rendelkező modern nőé.
De tegyük a szívünkre a kezünket: ha mindezt egy Viktória királynőre jellemző külsővel tette volna, mára a kutyát nem érdekelné. Sisit a szépsége ÉS a műveltsége, hobbijai egyszerre tették azzá, ami már saját korában is volt: ikonná.
Az én rajongásom már-már prózai módon a Romy Schneider féle trilógiától indul, 1991 tájáról, amikor a tv-ben karácsonykor láthattam. De becsületemre váljék, még abban a téli szünetben megkerestem a helyi könyvtárban Brigitte Hamann alapművét, és Dániel Anna fiatal leányok számára írott könyvét, így hamar kiderült számomra, hogy Sisi bizony nem volt édeskés, szirupos kis hercegnő. És mit tesz Isten? A Hamann-biográfiából kirajzolódó dekadens, de nagyon szerethető nő teljesen elvarázsolt!
Onnantól nem volt megállás, mindent elolvastam, ami fellelhető volt róla a magyar könyvpiacon. Szerencsés helyzetben voltam, mert a rendszerváltás után átrendeződő könyves világban egyre több dokumentum jelent meg róla. Még szerencsésebb vagyok, hogy 1992-ben láthattam azt a nagyszabású Erzsébet-kiállítást, amelyet a hatalmas tudású és intellektusú F. Dózsa Katalin művészettörténész rendezett a Nemzeti Múzeumban. Sorsunk, hogy immáron együtt folytatjuk, Sisi és én, ott és akkor végleg megpecsételődött.
Ezen összetartozás csak még inkább kiteljesedett, amikor eljuthattam élete különböző helyszíneire. Voltam pl. (illegálisan) a kiürítés alatt álló gödöllői kastélyban valamikor 1995-96-ban. Eljuthattam Bécsbe, Schönbrunnba, Mayerlingbe, Bajorországba, Korfura.
Egyre több minden került a gyűjteménybe. És hogy mit gyűjt a mai rajongó? Eleinte mindent. Bármit. Pl. egy kis üvegcsében a Starnbergi tó vizét és őrzi is azt egy 25 évvel ezelőtti látogatásból. Könyvet, modern és antik könyveket egyaránt. Képeslapot, bármilyet, amin Sisi szerepel, legyen bármennyire giccses akár. 1-2 évtized után kifinomul majd az ízlése, és már nem akar birtokolni minden bóvlit, de ekkor még nem tart itt. Bejárja az antikváriumokat, ráakad a Gábel és Márki kötetekre. Előkerül Corti, és szép sorban az összes alapmű.
A lelkes rajongó kiterjeszti gyűjtőszenvedélyét Erzsébet közvetlen rokonságára, így az Ő arcképükkel díszített bögrék, tollak, képeslapok tovább duzzasztják a gyűjteményt. És gyűjtőnk még csak ekkor szabadul rá a Vaterára és egyéb aukciós oldalakra! Hajjaj, minden alapdarabot, pl. a császári pár képmásával díszített ollót, a Vasárnapi Újság emlékszámait stb felvásárol.
Később az Index fórumán megismerkedik más megveszekedett gyűjtőkkel, és új barátságokat köt. Közben rájön, hogy a saját gyűjteménye nem is olyan unikális, mert a régi folyóiratszámok, kabinetfotók másoknak is megvannak. És mégis mindig akad különbség! Ki az utazásokért rajong és bejárja Sisi nyomában Európát; kit a ruhái érdekelnek és Barbie baba méretben újra alkotja azokat; ki valamennyi fellelhető képeslapot és fotót felvásárol.
És akad olyan, mint én, aki a saját gazdagnak vélt gyűjteménye legfontosabb darabjainak a személyzet levelezését tartalmazó könyveket tartja. Én szeretek a háttérből szemlélődni, apró kis információmorzsákból megpróbálni megalkotni a magam Sisijét. Ebben Festetics Mária, Sztáray Irma, Nopcsa báró és a többiek a társaim. Legboldogabb akkor vagyok, ha tudásomat, lelkesedésemet visszaforgathatom a hobbimba. Amikor önkéntesként tárlatot vezethettem a Királyi Kastély időszaki kiállításaiban, azok az alkalmak túlzás nélkül állíthatom, benne vannak életem top 3 eseményében. Mikor egy vendég úgy távozott, hogy "Sosem gondoltam volna, hogy Ferenc József ilyen volt magánemberként", és ezt tőlem tudhatta meg, bizony eltörött a mécses. Én szeretek csapatban dolgozni, beolvadni, együtt létrehozni valamit. Ezért is olyan felemelőek számomra az önkéntes alkalmak. Kicsike pont lehetek a nagy gépezetben, amely mind Sisit és az Ő emlékét szolgálja. Ezért remélem azt is, hogy az én gyűjteményem némely darabját is kiállításra alkalmasnak találja a Kastély, és ezzel is hozzájárulhatok az Erzsébet-kultusz ápolásához, a téma iránti elkötelezettséggel és alázattal.
Legkedvesebb tárgyam egy korabeli Erzsébet-emlékbögre, amelyet a királyné halála alkalmából adtak ki. Hosszú évekig kerestem, mire rábukkantam és viszonylag emberi áron meg is tudtam vásárolni. Hiszen a gyűjteményem még gazdagabb volna, ha nem volnának az anyagi korlátok, - de azt hiszem, ezt még egy múzeumnak sem kell bemutatnom.
Másik kedvencem Erzsébet egy öregített képmása, amelyet egy barátnőmtől kaptam, akinek a párja családja mély meggyőződésben élt, hogy a padláson talált régi fotón a nagymama szerepel. Míg nem ki nem derült, hogy Erzsébet királynét ábrázolja a kor divatja szerint öregített fotó.
A Starnbergi tó vízét pedig azért őrzöm különös szeretettel egy üvegcsében, mert az akkori látogatáskor a hideg ellenére úsztam egyet a tóban, a possenhofeni kastély kertjének végében. Ez egy olyan csodálatos emlék, amelyet bár fotó sem őriz, az én szívembe örökre és maradandóan bevésődött.”
Az Én Sisim című kiállításon Varga Andrea kedvenc tárgyait is megmutatjuk látogatóinknak, 2022. szeptember 10-től a gödöllői kastélyban!