A budapesti gimnazista, aki lefotózta Erzsébet királynét

Erzsébet királyné az 1860-as évek végétől nem készíttetett magáról műtermi fényképfelvételt. „»Szinte sajnálom«, jegyzé meg Őfelsége, »hogy a báróné kérését fényképezésem iránt nem teljesítettem. De én már harminc éve nem ülök gép elé, és azt tartom, ha már az embernek princípiumai vannak, melyekkel nemegyszer gyöngeségeit bástyázza körül, hát tartsa is meg«” – idézte őt Sztáray Irma udvarhölgy 1898-ból, amikor Erzsébet a halála előtti napon Pregnyben, Julie von Rothschild villájának üvegházában majdnem ráállt, de végül elutasította, hogy az amatőr fényképész bárónő a korábban megcsodált orchideák között lefotózza.[1] „Míg a király alakját fényképezők, festők és szobrászok igen gyakran megörökítik, a királyné már régóta nem adott alkalmat senkinek, hogy róla újabb képet, vagy szobrot készítsen” – írta a Vasárnapi Ujság 1897-ben.[2]

A fényképezés gyors technikai fejlődése viszonylag hamar lehetővé tette, hogy esemény- vagy riportfotók is készülhessenek. Statikusabb témákat – főként kültéren, azaz viszonylag nagy fénymennyiség mellett – már az 1850-es években is sikeresen meg tudtak örökíteni. Ilyen például az a sztereo dagerrotípia, amely 1855. április 20-án a londoni Kristálypalotában (azaz az 1851-es világkiállításra épült fém-üveg szerkezetű, így sok fényt beengedő csarnokban) a dísztribünön ülve mutatja a hivatalos látogatásra Angliába érkezett III. Napóleon francia császárt és Eugénia császárnét, valamint vendéglátóikat, Viktória angol királynőt és férjét, Albert herceget.[3] Hasonlóan statikus témát ábrázol Ludwig Angerer 1860. május 22-én készült fotója, amely a bécsi Burg előtt a Károly főherceg lovasszobrának felavatására összegyűlt, a még lepellel letakart emlékmű körül várakozó tömeget mutatja.[4] De gondolhatunk Heller Józsefnek a Ferenc József koronázási kardvágásáról készített 1867-es felvételeire is,[5] ahol a fényképész a nézőközönséget sikeresen örökítette meg, viszont az ágaskodó lovon ülő király alakja – a technológia korlátai miatt – elmosódott, így a felvételbe utólag belemontírozták az uralkodó lovas ábrázolását.[6]

A század végén jó fényviszonyok között már mozgó figura bemozdulás nélküli megörökítése sem jelentett kihívást, így egyre változatosabb témákat volt képes egy fotóriport megörökíteni. Ezzel párhuzamosan megjelentek azok is, akik nem hivatásszerűen, hanem hobbiként foglalkoznak a fényképezéssel. Amatőr fotográfusokat a császári családban is találhatunk, ilyen volt például Ferenc József sógornője, Károly Lajos főherceg harmadik felesége, a portugál születésű Mária Terézia főhercegné is, aki az 1880-as évektől a család életét egy, a hivatalos ábrázolásokhoz képest sokkal bensőségesebb nézőpontból örökítette meg.

Ferenc József a Cannes-i vasútállomás előtt. Mária Terézia főhercegné felvétele, 1897

Österreichische Nationalbibliothek, Bécs

Az 1880-as években pedig már olyan fotókkal is találkozunk, amelyek – mai kifejezéssel élve – paparazzo-felvételek, azaz nem egy nyilvános esemény alkalmával készültek, hanem a profi vagy amatőr fényképész hétköznapi tevékenyégei közben, titokban kapta lencsevégre valamely közszereplőt. Így annak ellenére, hogy Erzsébet királyné az élete második felében tartózkodott attól, hogy fényképet készíttessen magáról – bár ismerünk néhány olyan felvételt, amely arca eltakarásával ugyan, de láthatóan a beleegyezésével készült –, több riport-, illetve paparazzo-fotó is fennmaradt róla.

Max Balde salzburgi fényképész például azt a pillanatot örökítette meg, amikor Ferenc József és Erzsébet 1885 nyarán az I. Vilmos német császárnál tett látogatást követően távozott a Bad Gastein-i Badeschloss-ból, és az éljenző tömeg körében az épület előtti lépcsősoron vonult le.[7] A fotó később az Illustrirtes Wiener Extrablatt-ban egy rajzos újságillusztrációnak is alapjául szolgált, ezen azonban a grafikus, bár hivatkozik rá a kísérőcikk, hogy a metszet Balde felvétele alapján készült, kicsit kiigazította a valóságot: a német uralkodó iránti tiszteletből porosz egyenruhát viselő Ferenc József a grafikán I. Vilmossá alakult – így Erzsébet az ő karján halad le a lépcsőn –, az osztrák uralkodó pedig mögöttük tűnik fel.[8] De ismertté vált olyan fotó is, amely 1898-ban a Bad Kissingen-i Luitpoldparkban sétáló Ferenc Józsefet és Erzsébetet, vagy ugyanebben az évben az egy svájci söröző előtt álló királynét és udvarhölgyét, Sztáray Irma grófnőt örökítette meg.

Magyarországon is készültek hasonló felvételek. Amikor Ferenc József 1888 tavaszán felkereste Koller Károly műtermét, hogy a neves fotográfus portrésorozatot készítsen róla, egy amatőr fényképésznek, Lux Ferencnek köszönhetően másfajta felvételek is készültek róla. A Vasárnapi Ujság beszámolója szerint: „A király látogatása a műteremben egész közönséget gyűjtött a harminczad utczában az udvari kocsi körül. Egy műkedvelő a szembeeső ház ablakából e látogatásról két, úgynevezett «pillanatnyi fotográfiát» vett föl, egyik Ő Felségének az udvari fogatból kiszállását tünteti föl, míg a másikon a király jól fölismerhető alakja abban a pillanatban van fölvéve, midőn a hintóba szállandó, a ház kapuján kilép.”[9]

Erzsébet királyné utoljára 1897 októberében tartózkodott Budapesten. Az uralkodópár elutazásáról a Pesti Hírlap így számolt be:

„A király, aki hat hetet, és a királyasszony, aki teljes egy hónapot töltött Budapesten, elutazott a fővárosból. A nyugoti pályaudvar környékét már délben nagy közönség szállotta meg s Palágyi Kálmán rendörfelügyelőnek ugyancsak sok dolgot adott, hogy a kiváncsiakat a pályaház belsejébe vonulástól visszatartsa.

Az udvari váróteremben, mivel hivatalos bucsuzás nem volt, csak Beniczky Ferenc főispán, Márkus József főpolgármester, Rudnay Béla főkapitány és Ludvigh Gyula elnök-igazgató jelentek meg diszmagyarban ő felségeik üdvözlésére. Fél egykor érkeztek a pályaházba a kiséret tagjai, katonatisztek, udvarhölgyek és udvari tisztviselők. Háromnegyed egykor nyitott udvari kocsin jött a király a királynéval. Az utcán várakozó közönség lelkesen megéljenezte a királyi párt. Ő felségeik egyenesen az udvari váróterembe mentek s nyájasan fogadták a megjelent urak üdvözlését. Majd ő felsége a készen álló udvari vonat egyik szalonkocsijához vezette és a lépcsőn gyöngéden fölsegitette a királynét. Erzsébet királyasszony fekete ruhát s gyászfátyolos kalapot viselt. Arcát nem födte fátyol, de most is használta ismert fekete legyezőjét. Közvetlen a királyné után szállott a kocsiba Festetich Mária grófnő udvarhölgy és Ferenczy Ida csillagkeresztes hölgy, a királyné fölolvasónője. A király ezután a peronon társalgott a megjelent urakkal s különösen hosszabb ideig beszélgetett Márkus főpolgármesterrel, aki előtt teljes megelégedését fejezte ki a Budapesten töltött szép napok fölött. Pont 1 órakor jelentette Daróczi állomásfőnök, hogy a vonat készen áll az indulásra, mire ő felsége fölszállott kocsijára. Nyomon követték Paar Ede gróf lovassági tábornok és Bolfras altábornagy főhadsegédek, Liechtenstein herceg főudvarmester, dr Kerzel udv. orvos s a szárnysegédek. A külön udvari vonat, melyet Stögel udvari pénztáros és Thaly kir. tanácsos, vasúti üzletvezető vezetnek, a kitüzött időben pontosan robogott ki a pályaházból. A király Daróczi Rezső állomásfőnöknek pompás melltűt adatott át, amelyen brilliánsokból van kirakva a király monogrammja.

Mint Bécsböl sürgönyzik, a király és királyné este 6 órakor Budapestről oda érkeztek."[10]

Ferenc József és Erzsébet megérkezik a Nyugati pályaudvarhoz. Balázs Aurél felvétele, 1897. október 30.

Österreichische Nationalbibliothek, Bécs

A fotó részlete

A királyné 1898. szeptember 10-i halálát követően a sajtóban közzétett megemlékezésekben egy korábban ismeretlen fotó is megjelent, amit a Magyar Géniusz – Vasárnapi Lapok folyóirat „Királyasszonyunk legutolsó látogatása Budapesten”, míg az Uj Idők „Mikor a királyné utoljára búcsúzott tőlünk” képaláírással közölt. A fotó a Magyar Géniusz szerint „V. Balázs Aurél amateur felvétele” volt,[11] míg az Uj Idők arról írt, hogy a „millénium esztendőjében történt, hogy a felséges asszony utoljára volt a magyar fővárosban. A király kisérte ki a vasúthoz”.[12] (Mint láthattuk, ez több szempontból is tévedés, hiszen Erzsébet utoljára nem 1896-ban, hanem 1897-ben járt a fővárosban, és a király ekkor nemcsak kikísérte, hanem ugyanazzal a vonattal maga is Bécsbe utazott.) A felvételen nyitott, kétlovas kocsiban látjuk a királyi párt a Nyugati pályaudvar felé hajtani, a háttérben a mai Szent István körút és Váci út sarkán jelenleg is álló házak tűnnek fel. Azt mindenesetre az Uj Idők is megerősíti, hogy a készítő „egy műkedvelő fotográfus” volt, aki „megörökítette a magyar fővárosból utoljára búcsúzó királynét”.[13] A fotónak szerencsére eredeti példányát is ismerjük, amelyet az Österreichische Nationalbibliothek őriz.[14] A kasírozott papírkép kartonján kézzel írva a „verőczei Balázs Aurél. 98.” szöveg olvasható, míg a fotó bal alsó részén „B. A.” monogram látszik, ami jellegzetességei alapján valószínűleg a fotónegatívba lett belekarcolva, azaz nagy valószínűséggel a fényképező szignójáról van szó. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött papír pozitívon[15] ugyancsak jól kivető a negatívba karcolt „B.A.” szignó.

Ferenc József és Erzsébet megérkezik a Nyugati pályaudvarhoz. A Koller utódai műterem montázsa, 1900

Vasárnapi Ujság, 1900. május 20.

Két évvel a fotó sajtóban való megjelenése után a Vasárnapi Ujság című népszerű hetilap arról számolt be, hogy a királyné utolsó elutazását Budapestről egy új kép örökíti meg:

"Érdekes kép készült Koller tanár utódai (Forché és Gálfy) fényképészek budapesti műtermében, mely azt a jelenetet tünteti fel, a mint a boldogult Erzsébet királyné felséges férjével legutoljára elutazik Budapestről, hogy fájdalom – oda többé vissza ne térjen. E jelenet megörökítésének eszméje Ferenczy Ida úrnőtől származott, ki a kép elkészítésénél is több ízben részletes utasítást és tanácsot adott, e kép létrehozásával is a boldogult királyné iránt érzett mély kegyeletének és hálájának kívánván újabb jelét adni. A kép, mely a királyi fogatot a nyugati pályaudvar közelében tünteti föl, nem fényképfelvétel után készült, hanem különböző képekből van összeállítva. A boldogult királynéról ugyanis, élete utolsó éveiből fényképi felvételek egyáltalában nincsenek, tehát ezen a képen látható arcmása régebbi képei s emlékezet után van megalkotva, de ruházata teljesen az, amelyben bennünket utoljára elhagyott, ugyanaz a hajviselet is, valamint a kezében levő legyező. S mindez a legnagyobb gondossággal, legpontosabb részletességgel van földolgozva a képen. És hogy az egész teljesen korhű legyen: a kocsit, a bakon ülő kocsissal és udvari szolgával, s az akkor használatban volt lovakkal együtt, mind lefényképezték. Az igy nyert részletek fölhasználásával készült a platinotyp kép, melynek másolatát itt közöljük. Ő Felsége, midőn a képet f. évi márcziusban a budai királyi palotában megtekintette, teljesen hűnek nyilvánította azt és megelégedésének adott kifejezést a munka sikerülte fölött. Szintén meglepőnek találta s dicsérettel halmozta el Mária Valéria főherczegasszony is, a kinek az eredeti kép most birtokában van.”[16]

Az újságcikk szerint tehát a képhez lefotózták az egykori szereplőket és rekvizítumokat, majd ezekből állították össze – festéssel átdolgozva és kiegészítve – a végleges kompozíciót. Erről aztán platinotípia készült – azaz a montázst lefényképezték és a fotónegatívról platina-eljárással (a századforduló egyik nemes fotóeljárásával) készítettek papírképet. A Vasárnapi Ujság fényképet is közölt az elkészült ábrázolásról, amin megállapítható, hogy a kocsi, a lovak és a kocsisok figurája egyértelműen fotóalapú, míg a környezet egyértelműen festett.

A Koller műterem montázsán a kocsi és a lovak pozíciója nagyon hasonló, de nem pontosan megegyező az amatőrfotón látottal. Az eredeti felvételen a figurák enyhén elmosódtak (ez kisebbrészt bemozdulásnak, nagyobbrészt fókuszproblémának tűnik), Erzsébet arcát szinte teljesen eltakarja a maga elé tartott legyező. A montázson ezzel szemben mind a király, mind a királyné arca jól kivehető – mindkettő korábbi portrék felhasználásával készült. Ezek alapján valószínűnek tűnik az 1900-as cikk közlése, mely szerint a kocsit, a kocsisokat és a lovakat a montázs elkészítéséhez (újból, professzionális minőségben) lefotózták. A legnagyobb különbség az amatőrfotó és a montázs között a háttér: az eredeti felvételen egyáltalán nem látjuk a pályaudvar épületét. A montázs készítésekor valószínűleg az lehetett a szempont, hogy szerették volna az érkezés helyét, a pályaudvar épületét is felismerhetően megmutatni. Az eredeti fotón a kocsi haladási irányából arra következtethetünk, hogy a királyi váróhoz hajtottak, a montázson ezzel szemben a civil indulási oldal bejáratához érkeznek – ez volt az ára annak, hogy a képen a Nyugati pályaudvar is szerepeljen. Ismert a témának egy másik variációja is:[17] ezen a bal oldalon jelenik meg a pályaudvar, azt a képzetet keltve, hogy az uralkodópár a vasútállomásról indult épp el a kocsijával.

Bár az amatőrfotó és a montázs összevetése egyértelműen mutatja, hogy az utóbbi az előbbi ismeretében készült, annak „javított változataként”, meglepő, hogy az újságcikk egyenesen tagadja, hogy az újrafotózott elemekből álló montázs fotóelőzmény nyomán készült volna. Ez amiatt is szokatlan, mert az eredeti fotó két évvel korábban két népszerű sajtóorgánumban is megjelent, azaz a nagyközönség számára is ismert lehetett.[18]

A budapesti Erzsébet Királyné Emlékmúzeum múzeumi terme. A Brück und Sohn cég felvétele, 1907 után

Magántulajdon

A fotó részlete: a falon a kályhától balra a Koller utódai műterem montázsa, mellette László Fülöp arcképe Erzsébet királynéról

1908. január 15-én a budai királyi palota krisztinavárosi szárnyában magyar arisztokrata hölgyek kezdeményezésére, Ferenczy Ida szervező munkájának köszönhetően, Ferenc József és lányai, Gizella és Mária Valéria főhercegnő hathatós támogatásával megnyílt az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum. A kiállítás az első években két helyiségből, a gyűjteményt muzeális installációban bemutató ún. múzeumteremből, illetve a királyné rekonstruált írószobájából állt.[19] A sajtó képviselői már az előző év végén megtekinthették a gyűjteményt, és a beszámolók egyikében egy Erzsébet 1897-es elutazását megörökítő fotóról is írtak: „Utolsó útját, amikor Budapestet végképpen elhagyta, (1897. okt. 30.) egy kis iskolásfiu örökitette meg. Abban a pillanatban, amikor a királynő férje oldalán kocsin a nyugati pályaudvar elé ért, ahonnan elutazandó volt, készített az utczán egy pillanatfelvételt, amiről Ferenczy Ida később tudomást szerezvén, a lemezt [azaz az üvegnegatívot – B. D.] elkérte a kisfiútól és Kollerrel nagyította. Az igen sikerült kép egyik legemlékezetesebb tárgya a gyűjteménynek."[20] Ezt az információt ismétli meg a múzeum hivatalos katalógusa is: "160. A királyi pár a királyné utolsó ittlétekor, 1897. október 30-án a nyugoti pályaudvarra hajtat. Amateur felvétel után készült nagyított fénykép Koller tanár utódai műterméből."[21] A cikk tehát azt állítja, hogy Erzsébet elutazásakor egy amatőrfotó készült, és a Koller műterem ez alapján készítette el a múzeum kiállításán látható nagyítást. Vajon azonos ez az 1900-as újságcikkben közölt montázzsal?

Ferenc József és Erzsébet megérkezik a Nyugati pályaudvarhoz. Műtárgyfotó a Koller utódai műterem keretezett montázsáról, 1900 után

Österreichische Nationalbibliothek, Bécs

A katalógus műtárgyfotót az amatőr fénykép után nagyított Koller-képről sajnos nem közöl, de ismerünk olyan felvételt a múzeumteremről, amelyen a tárgy pontosan azonosítható. A meisseni Brück und Sohn-cég felvételén (amely a múzeumról kiadott képeslapjukhoz készült) a katalógusban jelzett helyen látjuk a Koller-képet, ami az 1900-as montázs verziójának tűnik, és valószínűleg azonos azzal a képpel, amely az Österreichische Nationalbibliothek archív műtárgyfotóján[22] látható. Ez utóbbin keretezve látjuk a montázst, amely annyiban tér ez az 1900-ban a sajtóban megjelent változattól, hogy balra néhány, az uralkodópárt üdvözlő járókelőt, jobbra pedig egy szalutáló őrt is ráfestettek. A keretezett kép jobb alsó sarkában a „Koller tanár utódai Budapesten 1900” szignó olvasható.

A katalógus alapján úgy tűnik, nem ez volt az egykori felolvasónő egyetlen ilyen megrendelése, hiszen a kiállításban a budapesti montázs szimmetrikus párja is egy hasonló módon született ábrázolás volt: "128. A királyi pár Cap-Martin-ben 1896 február 24-én a pályaudvarhoz hajt. Fénykép, amateurfelvétel után nagyítva Koller tanár utódai fényképészeti műterméből. (124–128. sz. Ferenczy Ida asszony ajándéka.)"[23] A források együttes vizsgálata után tehát úgy tűnik, hogy Ferenc József és Erzsébet elutazásakor Balázs Aurél fényképet készített a pályaudvarra érkező uralkodópárról, Ferenczy Ida ennek alapján fotóztatta újra a Koller műteremmel a kocsit, és készíttette el velük a montázst, amelynek egy példánya a budapesti Emlékmúzeumba került.

Ki lehetett az eredeti fotó készítője, a Magyar Géniusz és a fotón látható szignó alapján verőczei Balázs névre hallgató „amateur”, azaz az 1907-es újságcikkben említett „iskolásfiu”?  Az iskolai évkönyvek tanúsága szerint 1882. augusztus 2-án született,[24] és az 1892/1893-as tanévtől a VIII. Kerületi Községi Főreáliskola (a mai Vörösmarty Mihály Gimnázium) tanulója volt,[25] itt is érettségizett 1900-ban.[26] A fotó elkészítésekor tehát az intézmény hatodik osztályos diákja volt. Három hónappal korábban veszítette el édesapját, Balász (született Blasz) Mórt, aki a Budapesti Városi Villamosvasút Társaság alapító vezérigazgatója volt, és akinek nevéhez többek közt az első budapesti villamosüzemű városi vasútvonal (azaz mai nevén villamosvonal) kezdeményezése és megvalósítása, a budapesti villamoshálózat kiépítése, a Budapesti Közúti Vaspálya Társasággal közösen a Kisföldalatti megépítése, valamint az első budapesti metróhálózat tervének kidolgozása fűződik.[27] 1896. május 8-án többek között ő kalauzolta a királyt, amikor Ferenc József megtekintette az új földalatti vasutat.[28] Érdemei elismeréséül az uralkodó 1896 júniusában nemesi címet és a verőcei előnevet adományozta számára. Az ezt tartalmazó okiratban a király „Hívünknek Felségünk és Felséges Uralkodó Házunk iránti állandó hűségét és a közügyek terén szerzett jeles érdemeit” ismerte el, továbbá azt, „hogy Ő a székesfőváros fejlesztés, főleg pedig a villamos vasutak meghonosítása körül fáradhatatlan és buzgó tevékenységet fejtett ki”.[29] Talán nem véletlen tehát, hogy fia, Aurél is műszaki pályára lépett.

1923-ban a frissen megalakult Gépjármű és Műszaki Részvénytársaság igazgatósági tagja,[30] 1927-ben pedig a Magneto Gépkereskedelmi és Műszaki Rt. ügyvezető igazgatója volt.[31] Az utóbbi tisztséget a cég 1942-es felszámolásáig töltötte be,[32] emellett 1930-tól a Seenger Béla Márvány és Kőipari Részvénytársaság igazgatósági tagja is volt.[33] 1938-ban, amikor Horthy Miklós kormányzó érdemei elismeréséül kormányfőtanácsosi kinevezésben részesítette, a sajtó így méltatta addigi tevékenységét: „Balázs Aurél régi és kiváló szakember, aki tanulmányai elvégzése után a Siemens–Schuckert Művekhez került és ott tizenöt évig mint főmérnök dolgozott. A villamosvasút építő és tervező osztályán végezte munkáját s képességeinek elismerését jelentette, hogy nemcsak Budapesten, hanem Berlinben is tevékenykedett, Tizenöt év óta a német Krupp-konszern és más neves német cégek magyarországi üzleti ügyeit irányítja. A gazdasági élet széles rétegeiben keltett nagy örömet Balázs Aurél magas kitüntetése.”[34]

1918. március 14-én Semmeringben kötött házasságot Lisa Haas kisasszonnyal, Lambert Haas gyárigazgató lányával.[35] Fiát, ifj. Balázs Aurélt, aki 1944-ben Raoul Wallenberg egyik sofőrje és munkatársa volt, 1949-ben ipari kémkedés miatt, hűtlenség és hazaárulás vádjával halálra ítélték és kivégezték. Az ügy másodrendű vádlottjának visszaemlékezése szerint a Wallenberg család, majd a svéd királyi ház közbenjárására Szakasits Árpád köztársasági elnök kegyelmet adott Balázsnak, de a kegyelmi kérvény nem érkezett meg a Markó utcába, és az ítéletet végrehajtották.[36] Apja egy évvel élte túl, 67 éves korában hunyt el.[37]

Ferenc József a schönbrunni kastély parkjában. Osztrák kiadású képeslap, 1900-as évek eleje

Magántulajdon

A Nyugati pályaudvarra érkező királyi lovaskocsi útja azonban nem ért véget a Koller műterem montázsával. Egy 20. századi eleji, bécsi kiadású színezett képeslapon a schönbrunni kastély parkjában látjuk viszont – utasa viszont ekkor már a megözvegyült császár… Nem tudjuk, idősebb Balázs Aurél fotózott-e felnőttkorában is, ahogy azt sem, látta-e a fotója alapján készült montázst a sajtóban vagy később az Erzsébet Királyné Emlékmúzeumban. Nevét a fotót őrző közgyűjtemények sem jegyzik, de talán apjához, Balázs Mórhoz hasonlóan – akiről az elmúlt években születtek meg az első, életművét bemutató tanulmányok –, az ő neve is ismert lesz közvélemény, de legalábbis az Erzsébet királyné iránt érdeklődők körében.