„Erzsébetet valósághűen láttatni”

Főoldal > „Erzsébetet valósághűen láttatni”

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

„Erzsébetet valósághűen láttatni”


2022/08/22

A Boldog békeidők, a kultúra, a történelem és a korszak iránti vonzalom inspirálta Melis Sándornét az interneten való kutakodásra. Meghatározó fordulatot hozott az életében, amikor a világhálón rátalált egy szakmai fórumra. „Az Én Sisim” című pályázatunkra beküldött bemutatkozásából egy tudatos, sokoldalú gyűjtőt ismerhetünk meg, akit szenvedélyes érdeklődésében a családja is aktívan támogat.

„Erzsébetet valósághűen láttatni”

„Az Erzsébet királyné Fórum tagja vagyok 2007 óta. Fantasztikus ember, aki indította a társaságot, összefogva, akikkel azóta is barátságot ápolunk kezdetben Erzsébet királyné mentén, a rendszeres fórumtalálkozókon a Gödöllői Király Kastélyban, majd már szorosabbra font bennünket a téma iránti érdeklődés, privát is összejöttünk.

A Fórumon talált ránk, rám a Sisi Baráti Kör elnök asszonya Szabó Margit, aki tagokat toborzott, olvasva a diskurzusokat, hozzászólásokat, úgy láthatta, itt komolyabb az elköteleződés, mint az Ernst Marischka egyébként csodálatos filmjére alapozott vonzalom. A 2008-as SBK-csatlakozással végérvényesen eldőlt ez a szerelem.



Brigitte Hamann Rudolf-dolgozata olyan szemszögből mutatta meg Erzsébetet, ahogy addig senki, sok tekintetben az volt a szívós kutatómunka eredménye, hogy bár Erzsébet királyné nem tudott a „legodaadóbb” anyává és feleséggé válni, ahogyan ezt sztereotípiáktól sem mentesen az írónő is sugallja, pont ez tette számomra izgalmassá azt, hogyan is lehetne Erzsébetet valósághűen láttatni és ezt átadni, továbbítani! Nagyon sok kutató írása és előadása bizonyította, hogy van áttörés… szerencsére azt hiszem megértük, hogy az érdeklődés széles körű, a királyné hitelesebb, emberközeli, persze van még mit tenni… Megismerni és megismertetni az Igazi Sisit…

 

A családom mindig támogatott ebben, nem hóbortnak tartják, sokszor részt is vettek a programokon, segítettek a céljaim elérésében, sőt majdnem a kezdetektől férjemmel együtt kutatunk, utazunk, veszünk részt mindenben. Mondhatom ez is nagyon fontos része az életünknek, népes családunk mellett. Egyik unokám Dani, elsős informatikusként 15 éve egy oldalt is készített nekem… most éppen egy kicsit alakítunk rajta, de azt hiszem ezzel is sokat tettem a hiteles információszerzés érdekében!

A fentiek alapján már ki lehetett találni, a könyvek gyűjtését támogatom, de rengeteg képeslappal, naptárral, kártyával, fotóval, tárggyal gazdagodtam! Már nem számolom, hány könyvet olvastam, és vásároltam a témában.

Férjem jóvoltából albumokat tölt meg a Sisi Baráti Körrel a királyné nyomdokain tett utazások fotói!

Azonban minden eseményen ott vagyunk, könyvbemutatókon, kiállításokon stb., de a legfontosabb, hogy még több barátra tettünk szert, akik elkötelezettek a témában!

Az egyik legkedvesebb ezek közül Varga Mária, még a Fórumos kezdetektől. Ő is bekapcsolódott a SBK-előadóinak sorába. (…) Erzsébet királyné emlékezetének megjelenítése a virtuális eszközök világától a hagyományos alkotások módszeréig címmel. Azt hiszem, eddig ismeretlen formában látott előadását mindenki azóta is emlegeti… Egy adalék: hogyan öregítette meg nekünk Sisit, mivel Ő maga nem állt modellt ehhez, de minket természetesen nagyon érdekelt.

Aztán csodálatos horgolásokkal elevenítette meg a királyné ismert ruházatát babákra készítve. A másik, és számomra, aki szintén rajzolok, még izgalmasabb az a királynét papírbaba formában megelevenítő rajzai

Ezért is jelentkezem most ezekkel a rajzokkal! „Ez az én gyűjteményem” mivel az említett barátnőnk, ezeket a rajzokat egyik ittlétekor hagyományozta rám, és megígértem neki valamilyen formában megpróbáljuk közösen ennek megtalálni a láthatósági formáját. (…) Amikor megkaptam a felhívásról a levelet, a szobámban látható helyen tárolt A/3 - as rajzait tároló mappára pillantottam, úgy éreztem itt a lehetőség, hogy ígéretem, amennyiben a munkáit láttatni kell, megvalósíthassuk: 50 db rajz, 2 Sisi alakkal és ruhákkal. (…)

Ha kedvenc tárgyat kellene találnom, akkor is az övéi közül választanék a horgolt ismert Sisi-ruhák közül, amiket babákra készített, de engem a fotóik boldogítanak azóta is. A babák egy kislányhoz kerültek, aki azóta biztosan ugyanolyan szoros kapcsolatot ápol a mi tiszteletünk tárgyával Erzsébet királynéval, és viszi tovább a stafétabotot, szerezve még több hívet „ügyünknek”.

Amikor Mari nálunk volt, akkor is mindig rajzolt. A/3-as papírra. A legkisebb részletet is vázolgatás és radírozás nélkül, mint egy belső képet úgy vetítette a papírra, kevesebb mint 1 óra alatt, miközben beszélgettünk.

Azt hiszem ezek azok a pillanatok, amik még szebbé varázsolták a munkáját, annál is inkább mivel számomra, aki portrékat rajzolok, valami belső kisugárzás kerül a papírra nem a fénykép hű másolás, míg Mari rajzai teljes mértani precizitásként ismétlődő minták tekintetében ejti ámulatba az embert…

 

Varga Mária szépséges Erzsébet öltöztető baba-rajzait is megtekinthetik látogatóink a 2022. szeptember 10-től látogatható Sisi-kiállításon, a Gödöllői Királyi Kastélyban!


Szóljon hozzá!




Legfrissebb cikkek


Gudula Walterskirchen: „A Franci  kissé illetlen volt” Mesélnek a Habsburgok udvarhölgyei
A könyv címe alapján azt hihetnénk, hogy „titkokat” tudunk meg Ferenc Józsefről: milyen is volt ő valójában, és hogy nem is volt talán talpig úriember fiatal korában. A kicsit vaskos könyv azonban kicsit mást, de sokkal többet ad nekünk, és rájövünk, nagyobb jelentősége van az alcímnek, mint a főcímnek. Nem csupán az egykori császárról és királyról tudunk meg érdekes dolgokat, hanem az egész Habsburg családról, kezdve I. Ferdinánd császártól egészen IV. Károly és családjáig.
A Kastély a Sisi Baráti Körben
2023. április 15-én szombaton egy nagy találkozás tanúi lehettünk az Eötvös 10-ben: a 25 éves Sisi Baráti Kör látta vendégül a Gödöllői Királyi Kastély muzeológusait, Kaján Mariannát és Faludi Ildikót, akik a tavaly év végén megjelent Útközben Erzsébet királynéval című kötetről meséltek az összegyűlteknek. A könyv bemutatójára 2022. december 18-án került sor a kastély dísztermében, magáról a műről itt írtak.   Számomra rengeteg újdonsággal szolgált ez a szombati találkozó. Tolnayné Kiss Mária tulajdonában volt az ú.n. Farkas Archívum, amelyet Egon Cäsar Corti nevezett így el az 1930-as években, aki elsőként kutathatta ezt a páratlan gazdagságú anyagot, amely Ferenczy Ida után fennmaradt. Farkas László Ida rokona volt, és az ő felsőbabádi kastélyának padlásán vészelték át az Erzsébet királyné felolvasónőjéhez címzett levelek és egyéb dokumentumok a háború pusztításait. Ez a Farkas László volt Mária néni nagyapja. Mária néni pedig az egész kollekció megmentője! A Kastély muzeológusai 1995-ben kezdtek el vele együtt dolgozni, mint minden olyan gyűjtővel, gyűjteménnyel, ahonnan Erzsébet-relikviákat remélhettek. Mária néni onnantól fordított a Kastély számára, Festetics Mária ránk maradt 9+1 darabból álló, eredeti gót betűkkel írott német nyelvű naplóját, melyet ma az Országos Széchényi Könyvtár őriz. Olyannyira kiismerte magát a gót betűs írásmódban, hogy sok anyanyelvi németajkú kutatónak is beletört a bicskája. A naplóból egy válogatás már megjelent, Egy udvarhölgy naplójából címmel, 2009-ben, a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum jóvoltából, a Gödöllői Kastély-Könyvek sorozat 2. darabjaként. Ezt követte a sorozat 3. darabja, a Kedves Idám! Leveleskönyv újbóli kiadása. Ez is Tolnayné Kiss Mária nevéhez fűződik, aki összeválogatta ezeket a leveleket, valamint jegyzetekkel, ismertetőkkel bővítette. Mint kiderült, a puzzle darabkái csak nagy sokára álltak össze a muzeológusok számára is, mert Mária néni eleinte mindig csak kis darabokat mutatott meg (az azóta már kiderült: 1540 darabot számláló) gyűjteményéből. Mindig adott kérésre készült fel, és nem lehetett tudni, milyen elképesztő kincs van még a birtokában. Egyik alkalommal a muzeológusok kissé elkeseredve azon borongtak, hogy nincs még meg egy időszaki kiállításuk legütősebb tárgya. Valami, ami mindent visz! Amitől szeme-szája eláll a közönségnek. Mária néni segítőkészen elvonult a másik szobába, majd egy csodálatos brossal tért vissza, ami nagyon nagy valószínűséggel Erzsébet királyné ajándéka volt Ferenczy Ida számára. Emlékszem a kiállításra, valóban nagyot ütött! Azóta a bross az állandó kiállítás anyagát gazdagítja. Természetesen ilyenkor a muzeológusok nem egyszerűen zsebre vágják a csecsebecsét, hanem felbecsültették, szerződést írtak, és kastélyos autóval szállították el. Pontosan ugyanilyen alaposan és szakszerűen jártak el akkor, amikor végül szóba került, hogy Mária néni a Kastélyra bízza teljes gyűjteményét. Ekkor derült csak fény rá, mekkora anyagról is beszélhetünk. Amint már említettük, 1540 db levél, képeslap, feljegyzés, cikk, recept tartozik bele. Ebből 37 levél magától Erzsébet királynétól származik. Mi történik, amikor egy ilyen hatalmas eszmei értékű gyűjtemény kerül a múzeum birtokába? A várva várt iratanyag  ezekben a dobozokban érkezett meg:                           Ezeket először is szét kellett bontani, azonnal bevonni egy restaurátort a munkálatokba, hogy mely dokumentumok vannak a legnagyobb bajban, melyeket kell azonnal menteni. Ilyenek voltak a papírba rozsdásodott gombostűk, a műanyag genotermbe szorult iratok, és az orosz katonák által levagdosott bélyegek visszaillesztésének ragasztófoltjai. Mária néni teljes jóakarattal gyűjtötte műanyag tasakokban ezeket az iratokat az 1980-as években, hiszen fogalma sem lehetett róla, mennyire savasak ezek a tokok, és magukba szívják a tintát, elvesztvén ezzel az eredeti levél tartalmát. Jóakaratból látta el Farkas Archívum bélyegzővel is az egyes darabokat. De arra sem számíthatott, hogy ez vízben oldódó tinta, így a restaurátorok a hagyományos módszerekkel nem tudják rendbehozni ezeket. A restaurálás azóta is, évenkénti ütemezésben zajlik.  Készülnek majd további kiadványok is ebből a gazdag anyagból, de most azt a 6 évvel ezelőtti tervet valósították meg, amelyről Mária nénivel még 2016-ban leszerződtek. Történetesen, hogy az Útközben Erzsébet királynéval című levélgyűjteményt újra kiadják, friss képanyaggal, új és folyamatos számozású lábjegyzetekkel, tartós, kemény fedelű borítóval. Kiinduló pontjuk az első kiadás szövegén túl Mária néni saját példánya volt, amelyet ő számos jegyzettel, megjegyzéssel ellátott. A szkennelés persze hagyott hibákat maga után, úgyhogy betűről betűre ellenőrizni kellett, hogy biztosan minden egyezzen, különösen magukban a levelek szövegeiben. Mindenképpen betűhíven, az akkori helyesírásnak vagy hibáknak a meghagyásával akarták kiadni a művet, hiszen egy forráskiadvány enélkül semmit sem ér. (Pl. Festetics Mária a „rémítő” kifejezést következetesen „remitő”-nek írta. Egy valódi muzeológus, forráskutató soha nem javítana bele ilyen bakikba, hiszen éppen ettől személyes és hiteles az egész anyag.) Természetesen szó esett a kötetben szereplő levelek szerzőiről is. A két főszereplő Festetics Mária grófnő, udvarhögy és báró Nopcsa Ferenc főudvarmester. De találunk benne leveleket Mikes Johannától és Majláth Saroltától is, akik szintén mindketten Erzsébet udvarhölgyei voltak. Festetics Mária ekkor már több mint 20 éve szolgálta úrnőjét, úgyhogy a korai elragadtatottság már nem volt jellemző rá. A könyv az 1890-93 közötti két nagy utazást idézi fel, ahol (többek közt) Mária kísérte a királynét. Itt már konkrétan hangot adott azon szigorú véleményének, hogy Erzsébet önzővé vált és teljes mértékben hiányzik belőle az empátia a személyzet tagjait illetően. Báró Nopcsa Ferencnek is meggyűlik a baja az elemekkel: hideg, meleg, eső, szél. Erzsébet ezekből sok alkalommal nem is részesült, vagy ha igen, szabad akaratából. Nem így az őt kísérő udvaroncok! A levelekből kiderül, hogy egyáltalán nem luxuskörülmények közt utaztak. A muzeológus előadók két témakört emeltek ki a levelekben megmutatkozó valóságból: 1., Ezeket a luxusmentes, sőt konkrétan kényelmetlen körülményeket. 2., A királyné mellett szolgálatot betöltő személyek közt kialakult baráti, sírig tartó kapcsolatokat. Ezek jóval a királyné halálát követően is megmaradtak, hiszen pontosan tudjuk, hogy Ferenczy Ida lakása szinte önmagában egy Erzsébet-múzeummá változott, ahol igen gyakorta vendégeskedett a magyar személyzet többi tagja, így Festetics Mária és Nopcsa Ferenc is. Csodálatos és érdekfeszítő előadásban volt részünk, ahol a királyné kultuszát őrző két legnagyobb és legelkötelezetebb társaság résztvevői találkoztak: a Gödöllői Királyi Kastély és a Sisi Baráti Kör tagjai. Varga Andrea     Kaján Marianna, Faludi Ildikó muzeológusok, a kötet szerkesztői és Kiss Erzsébet a Sisi Baráti Kör elnöke. Fotó: Tóth Andrásné      
Erzsébet királyné élete

Erzsébet királyné, Miksa bajor herceg (1808-1888) és Ludovika (1808-1892) bajor királyi hercegnő harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot 1837-ben, Münchenben.

Tovább >>

                                                                                                                                         

 

 

 

Erzsébet királyné szobái, kertje, verandája

Erzsébet királyné ibolyaszínű lakosztályának szobáit hiteles források alapján sikerült rekonstruálni 1996-ban. A lakosztály falain a királyné gyönyörű portréi láthatók, valamint a kor kiemelkedő politikusainak arcképei, akikkel a királyné az 1867-es kiegyezés előkészítésekor került kapcsolatba.

Tovább >>

Erzsébet királyné és Gödöllő

Erzsébet 1867. május 11-én tekintette meg először a koronázási ajándékként nekik szánt gödöllői kastélyt.

Tovább >>

Erzsébet királyné névnapja

Az 1867-es kiegyezés előkészítésében a magyarok ügyét támogató Erzsébet királyné névnapja a koronázást követően hamarosan nemzeti programmá vált az országban. 1868-ban a Vasárnapi Ujság még csak a Nemzeti Színház díszelőadásáról számolt be, (a nézőtér teljes kivilágítása mellett adták elő ifj. Bertha Sándor Koronázási hymnus című művét).

Tovább >>

Honlapkészítés, keresőoptimalizálás, marketing tanácsadás: Marketing Professzorok Kft.