Drága Rudolf!

Főoldal > Drága Rudolf!

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Drága Rudolf!


2022/11/02

„Számomra ez az a plusz, ami nagyon hiányzott eddig”.

Drága Rudolf!

Az én Sisim című tárlat egyik kiállítója, Varga Andrea könyvtárvezető könyvajánlója.

 



Egészen 2019-ig kellett várnunk azoknak a forráskiadványoknak a megjelenésére, amelyek a császári család egymás közötti levelezését tartalmazzák. Kezdődött a Drága Mama! Ferenc József levelei édesanyjához -kötettel 2019-ben, és folytatódott a Drága Rudolf - Ferenc József és Sisi levelei fiukhoz-válogatással 2020-ban. Azóta napvilágot láttak már Ferenc József levelei Sisihez 2021-ben, és szintén abban az esztendőben Rudolf levelei Moritz Szepshez. Rónay Jácint Erzsébet királyné udvarában című visszaemlékezése 2022-ben jelent meg. Mindez a Szépmíves Könyvek és az Erdélyi Szalon Könyvkiadó jóvoltából, Vér Eszter Virág és Borovi Dániel közreműködésével.

     Amit kiemelnék a sorból jelen könyvajánlóba, az a Drága Rudolf. 

Volt szerencsém ott lenni a könyvbemutatón és erről beszámolót írni, egyeztetve a szerkesztőkkel, így ennek a kötetnek a megjelentetésébe (utólag) egy picit jobban beleláttam. Amit megtanultam: ez egy óriási munka! Szó nincs arról, hogy csak leveleket dobálunk egy kötetbe, random képekkel vegyítve. Minden egyes levél sok-sok lábjegyzetet tartalmaz, amelyek segítenek a további kutakodásban. A képek pedig a levelekben szereplő adatok, tények kiegészítései, szerves részei. Illetve amit nagyon üdvözlendőnek tartok, hogy a levelek közé beékelődik egy kis történeti áttekintés is, hogy adott időszakban mi történt a császári család életében, és hogy ez miként csapódott le a levelekben. Számomra új információkkal teli a kötet Erzsébet helyváltoztatásait illetően. Komplett idővonalat lehet létrehozni ezeket követve.

 


           

    Mondhatnám elfogulatlanul, hogy Ferenc József levelei ugyanannyira lekötöttek, mint a császárnétól érkezőek – de hát mind tudjuk, hogy ez nem volna igaz.:) Fantasztikus olvasni azokat a sorokat, amelyeket Erzsébet papírra vetett anno Rudolfnak, és megfigyelni, hogy miként "működött", mint édesanya. Hiszen a Hamann-féle (egyébként általam nagyon sokra tartott) biográfiából csak az derül ki, hogy nem volt kifejezetten egy anyatigris. A Sisi által leírt sorok sokkal közelebb hozzák hozzánk a valóságot, és beleláthatunk a királyné lelkivilágába. 
     Számomra ez az a plusz, ami nagyon hiányzott eddig, hogy Erzsébetet a saját írásain keresztül ismerhessem meg. Ennek egy "előzménye" volt a verseivel való ismerkedés, hiszen azok lelkének  talán még mélyebb rétegeit mutatják meg. De ezt feltétlenül azonmód követik az általa írott levelek, ha már napló nem maradt ránk sajnos.

   Jó szívvel ajánlom a kötetet a "sima" Sisi rajongóknak, de azoknak is, akik a császári család többi tagja felé is nyitottak.

 

Varga Andrea

 

Varga Andrea néhány könyve Az én Sisim című kiállításban

 

 

 


Szóljon hozzá!




Legfrissebb cikkek


Festetics Mária grófnő és Ferenczy Ida szamárháton
Gödöllő, 1873 őszén (Fotómásolat, ajándék Dr. Tolnay Pálné Kiss Máriától.) Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, gysz. 4414.
Rónay Jácint: Erzsébet királyné udvarában
1871-1883 Sajtó alá rendezte: Vér Eszter Virág és Borovi Dániel A jegyzeteket, a képmellékletet és az utószót összeállította: Borovi Dániel Erdélyi Szalon Könyvkiadó, 2022
Magyar Menyasszony
Katalógus és tanulmánykötet
Erzsébet királyné élete

Erzsébet királyné, Miksa bajor herceg (1808-1888) és Ludovika (1808-1892) bajor királyi hercegnő harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot 1837-ben, Münchenben.

Tovább >>

                                                                                                                                         

 

 

 

Erzsébet királyné szobái, kertje, verandája

Erzsébet királyné ibolyaszínű lakosztályának szobáit hiteles források alapján sikerült rekonstruálni 1996-ban. A lakosztály falain a királyné gyönyörű portréi láthatók, valamint a kor kiemelkedő politikusainak arcképei, akikkel a királyné az 1867-es kiegyezés előkészítésekor került kapcsolatba.

Tovább >>

Erzsébet királyné és Gödöllő

Erzsébet 1867. május 11-én tekintette meg először a koronázási ajándékként nekik szánt gödöllői kastélyt.

Tovább >>

Erzsébet királyné névnapja

Az 1867-es kiegyezés előkészítésében a magyarok ügyét támogató Erzsébet királyné névnapja a koronázást követően hamarosan nemzeti programmá vált az országban. 1868-ban a Vasárnapi Ujság még csak a Nemzeti Színház díszelőadásáról számolt be, (a nézőtér teljes kivilágítása mellett adták elő ifj. Bertha Sándor Koronázási hymnus című művét).

Tovább >>

Honlapkészítés, keresőoptimalizálás, marketing tanácsadás: Marketing Professzorok Kft.