Természetesen az én kutatási területeimen is sok az elveszett műtárgy, úgyhogy épp készültem feltenni pár kérdést Péternek, amikor Serfőző Szabolcs művészettörténész kollégám-barátom emailje várt.
Szabolcsot nemcsak a 18. századi Habsburg-reprezentáció kiváló kutatójaként tisztelem (aki néha, mint nemrég megjelent kitűnő könyvében, a 19., sőt a 20. századba is átkalandozik), hanem azért is, mert ha valami érdekli, akkor nem habozik (mint én), hanem azonnal tollat (vagy telefont vagy klaviatúrát) ragad. Így az emailjében már rögtön arról számolt be, mit válaszolt Péter arra, lát-e Habsburgokat a hetvenes évekbeli magángyűjtők falain.
És ahogy nem vártam, csak reméltem, Danka Géza Pipa utcai lakásának falán ott lógott, úgy a hetvenes években, László Fülöp 1904-ben befejezett Erzsébet királyné-portréja, amelyről mostanáig úgy tudtuk, hogy 1945-ben rendeltetési helyén, a Nemzeti Casinóban megsemmisült.


Danka Géza Pipa utcai lakása László Fülöp Erzsébet királyné-portréjával
Ismeretlen felvétele, 1970-es évek
Magántulajdon
A festmény (vagy festmények?) kalandos történetének az elmúlt 25 évben párszor már nekifutottam, úgyhogy ez most jó alkalom volt egy újabb körnek. Nem mondom, hogy minden kérdésre sikerült megnyugtató választ találni, de megint kicsit tisztult a kép. Kezdjük az elején!
A sajtó tudósítása szerint László Fülöp 1899 januárjában kapott megbízást Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi minisztertől, hogy fesse meg az előző év őszén elhunyt Erzsébet királyné arcképét a magyar állam számára. A képet a Szépművészeti Múzeumban tervezték elhelyezni (a sajtó gyakori, a kép készüléséről szóló tudósításaiban időnként a Nemzeti Múzeumot említik leendő rendeltetési helyül).
A festő márciusban Bécsbe utazott, hogy az arcképhez forrásokat gyűjtsön, és mellesleg teljesítse egyre gyarapodó portrémegbízásait is a császárvárosban. Ennek során a királlyal is volt alkalma találkozni: Ferenc József április 25-én felkereste a Hotel Imperialban berendezett műtermében, és a sajtó tudósítása szerint „többször kijelentette, hogy nagyon meg van elégedve a képpel”. A festményt májusban Wlassics Gyula is megtekintette László bécsi műtermében. A festő közben volt valamennyit Budapesten is, ekkor került sor arra a később elhíresült esetre, amikor a Magyar Királyi Földhitelintézet dísztermébe festette meg Ferenc József arcképét, és a király – talán a bécsi találkozó hatására is – személyesen ült modellt. Az egyetlen engedélyezett alkalomra – amiről Lászlónak a Műcsarnok című folyóiratnak adott interjújából értesülhetünk – üres vászonnal érkezett, amin a király igencsak elcsodálkozott: „Hát még semmi sincs a vásznon?” – kérdezte. „Hisz felséges uram még nem ült nekem” – válaszolta László, és ez a válasz talán még az üres vászonnál is jobban meglepte a királyt, mert, mint később a művésznek elmondta, mások fotók alapján előre megfestik az arcképét, és a személyes találkozáskor csak a szükséges korrekciókat végzik el. Az interjú szerint László erre önérzetesen azt felelte, hogy ő nem dolgozik fotográfia után. Ferenc József meglepettségét jelzi, hogy a festő szerint az uralkodó az első ülés utáni ebéden többször is megemlítette a furcsa esetet. A király végül összesen öt alkalommal ült a képhez, amit nemcsak az interjú, hanem Ferenc József szárnysegédi naplójának bejegyzései is bizonyítanak.
Az Erzsébet-portré megfestésében Ferenczy Ida, a királyné egykori felolvasónője és bizalmasa is segítette a festőt munkájában. László eredetileg feketében akarta megfesteni Erzsébetet. „A képen látható lesz a hajék, amely a király nászajándéka volt, a királyné fekete ruhában van és trónus előtt áll” – számolt be a képről májusban a Pesti Hírlap.
Ehhez az első verzióhoz kapcsolódhat az a félalakos tanulmány, amely ma a Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának letétjeként a Gödöllői Királyi Kastély állandó kiállításán látható, és amelynek szignója „László F.E. / Bécs / 1899 / IV”. A tanulmányon László egy olyan magyar díszruhát vázolt fel, amely inkább tűnik az 1867-es koronázási díszruha fekete verziójának, semmint annak a fotókról és leírásokból is ismert fekete magyar díszruhának, amelyet a királyné a millennium idején viselt.

A Gödöllői Királyi Kastély Erzsébet királyné-emlékkiállításának enteriőrje. Balról László Fülöp félalakos tanulmánya 1899-ből. Fotó: Bata Tamás
A félalakos festett tanulmányt Ferenczy Ida később megkapta ajándékba a művésztől, amiről az egykori felolvasónő levele is tudósít, amit annak kapcsán írt Lászlónak, hogy Ferenczy Ida 1906-ban ezt a képet is kölcsönözte a Mária Jozefa főhercegné (a későbbi IV. Károly anyja) fővédnöksége alatt a bécsi Museum für Kunst und Industrie-ban megrendezett jótékonysági Csipke- és portrékiállításra, amelyen egy külön szekciót szenteltek az egykori császár- és királyné arcképeinek. A festmény később Ferenczy Ida ajándékaként a budai Királyi Palotába, az Erzsébet Királyné Emlékmúzeumba került, majd a II. világháborút követően az ostrom alatt sikeresen megmentett alkotások egyikeként az anyaintézményébe, a Nemzeti Múzeumba. Nagy szerencse, hogy megmenekült, mert annak ellenére, hogy László kényszerűségből fotó után festette, épp olyan élénk és oldott, mint élő modell után alkotásai. Ferenczy Ida is (aki pedig több, mint harminc éven keresztül nézhette az élő Erzsébetet) úgy hivatkozik rá, hogy „a gyönyörű Skizze, melynek feje oly elragadóan szép”.


Az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum múzeumterme a budai Királyi Palotában. Jobbról a vitrin fölött László Fülöp félalakos tanulmánya 1899-ből
A meisseni Brück und Sohn cég felvétele, 1907 után. Magántulajdon
László végül a fiatal királyné magyar koronázási díszruhás megjelenítése mellett döntött, amihez a király is hozzájárulását adta. A László Fülöp-hagyaték egy olyan levelet őriz Ferenczy Idától, amelyből az derül ki, hogy a festő számára elkészítették Erzsébet koronázási díszruhájának rekonstrukcióját; a csipkekötényt és fátylat pedig a királyné kisebbik lánya, Mária Valéria főhercegnő bocsátotta rendelkezésére. Ez utóbbit onnan is tudjuk, hogy Ferenczy Ida egy másik (valószínűleg 1906-os) levélben azt kéri, hogy László juttassa vissza a kölcsönkapott csipkét, mert Mária Valéria főhercegnő hozzájárult, hogy ezt is kiállítsák a már említett csipkekiállításon.

Az Österreichisches Museum für Kunst und Industrie jótékonysági csipke- és portrékiállításának termei Erzsébet királyné arcképeivel
Sport und Salon, 1906. március 31. 5.
Az eredeti koronázási ruha ekkor már nem szolgálhatott modellül, Erzsébet ugyanis korábban a hagyománynak megfelelően a veszprémi püspökségnek adományozta, ahol miseruhákat készítettek belőle.
A ruharekonstrukció később egy másik kiváló művész munkáját is segítette. Erről abból, a Ferenczy Ida kalandos módon megmenekült irathagyatékában fennmaradt levélből értesülhetünk (ezt jelenleg a Gödöllői Királyi Kastély őrzi), amelyben Róna József szobrászművész megköszöni Ferenczy Idának, hogy kölcsönkaphatta a Lászlónak készített ruhát a budapesti Erzsébet királyné emlékműpályázat első fordulójára készített szobortervének mintázásához.
A László-hagyatékban őrzött források szerint a festő lehetőséget kapott Erzsébet ékszereinek tanulmányozására is. Az ezekről készült festett tanulmányon látható nyakék megegyezni látszik azzal, amit Erzsébet Rabending 1866-os fotósorozatán visel, a diadém azonban jelentősen eltér attól. Érdemes azonban figyelembe venni, hogy nem tudjuk pontosan, hogy Erzsébet a fotón látható diadémot viselte-e a koronázás során, tehát a festmény hiteles forrást jelent-e erre nézve, vagy esetleg az ékszert 1867 után átalakították, és László már ezt az állapotát örökíthette meg. A századelőn ezek az ékszerek is a bécsi Schatzkammer utóbb elhíresült XIV-es vitrinjében kaptak helyet, melyek nagy részét a Monarchia felbomlásakor Zita királyné magához vette, és amelyek egy része tavaly egy családi letét részeként került elő egy kanadai bank széfjéből – Erzsébet koronázási garnitúrája sajnos nem volt közöttük.

Erzsébet királyné ékszerei a bécsi Schatzkammer XIV-es vitrinében
Ludwig Grillich felvétele, 1904
Wien Museum, Bécs, CCO
Az 1900 körüli évek László első nagy nemzetközi sikereinek időszaka, 1899-ben megfesti Auguszta Viktória német császárnét és XIII. Leó pápát, ezt az utóbbi képet az 1900-as Párizsi világkiállítás magyar szekciójában is bemutatják, ugyanebben az évben megnősül, elveszi Lucy Guinnesst. Az arisztokrácia és az uralkodóházak elhalmozzák megrendelésekkel, az Erzsébet-portré nem halad, pedig a sajtó tudósítása szerint egy éven belül kellett volna elkészülnie.
1900 decemberében a Műcsarnok téli kiállításán találkozott ismét egymással személyesen a festő és az uralkodó, ahol Ferenc József a néhai királyné húgáról, Trani grófnéról festett arcképét is megtekintette. A sajtó tudósítása szerint László 1901 tavaszán már Budapesten, Pálma utcai műteremvillájában dolgozott Erzsébet-festményén, ahol áprilisban Erzsébet két lánya, Gizella és Mária Valéria főhercegnő is felkereste. Gizella átadta apja üzenetét, amely szerint a „király nagyon örül e képnek, mely nem a szomorú, hanem a boldog királynőt örökíti meg” – idézi az uralkodó lányát az Alkotmány című napilap. „A főhercegnők érdekkel [azaz érdeklődéssel] nézték azt a képgyűjteményt, amelyben megvan Erzsébet királyné minden fényképfölvétele s minden képmásának reprodukciója” – ezt az albumot ma a művészettörténész is érdekkel forgatná…
A sajtó ekkor arról ír, hogy Erzsébet a festményen azt a ruhát viseli, amit 1866 elején, a magyar delegáció fogadásakor viselt, de ez ne hozzon senkit zavarba, ez mai tudásunk szerint a szoknyát leszámítva a későbbi koronázási díszruha.
1901. április 27-én a király a Műcsarnok tavaszi kiállításán tüntette ki megszólítással a festőt, akivel főként Erzsébet királyné készülő arcképéről beszélgetett. A sajtó 1901 szeptemberében arról tudósított, hogy László a király megbízásából a bécsi Burgban fogja befejezni az arcképet, semmi nyoma azonban annak, hogy ez tényleg így történt volna. (A modern László-irodalomban pedig néha az az információ bukkan fel, hogy a festményt Ferenc József rendelte, de ez nem tűnik megalapozottnak.)
1902 februárjában arról adtak hírt, hogy László a császárvárosban a Nestroy-udvar ötödik emeletén berendezett műtermében dolgozik a (Nemzeti Múzeum számára készülő) képen (és persze több már megbízáson, például Frigyes főherceg lánya, Mária Krisztina portréján. (Ez ma Észak-Rajna-Vesztfáliában, a Museum Wasserburg Anholtban található, a főhercegnő később Salm-Salm hercegnő lett, és itt őrzik anyja, Izabella főhercegné és fia, Albrecht közös portréját is Benczúrtól, de ne kalandozzunk el.)
Erzsébet királyné készülő arcképét Wlassics Gyula miniszter is megtekintette. Májusban Luitpold bajor régensherceg is felkereste László bécsi műtermét, és ugyancsak elismerően nyilatkozott Erzsébet készülő arcképéről.
Aztán az 1902-es év is úgy múlik el, hogy Erzsébet királyné arcképe nem készült el. László az év második felében párizsi és berlini megrendeléseinek tesz eleget. 1903 februárjában újra megfesti Ferenc Józsefet, ezúttal a király megbízásából: Philipp Eulenburg herceg, a bécsi német nagykövet számára. Áprilisban kiállítja a képet a bécsi Künstlerhausban, a király László érdemeinek elismeréséül díjtalanul a harmadosztályú Vaskorona-rendet adományozza neki. Áprilisban megszólítással tünteti ki Bécsben a magyar festők kiállításán, az Erzsébet királyné-portré ügye viszont valamiért úgy tűnik, továbbra sem jut nyugvópontra.
1903 nyarán nemcsak a sokasodó megrendelések, hanem családi tragédia, kisfia halála is hátráltatja a portré befejezését, de az év októberében már arról cikkeznek a lapok, hogy László Bécsbe utazott, hogy Erzsébet arcképét befejezze és más megbízásainak is eleget tegyen.
A festmény közelebbről egyelőre nem ismert okokból csak 1904-re készült el, ekkor László műtermében Ferenc József és Mária Valéria, valamint Mária Terézia főhercegnő ismét megtekintette. A király látogatásáról Lucy Guinness (azaz László Fülöpné) is beszámol naplójában, mint írja, Ferenc József nagyon elégedettnek tűnt, és a feleség azt is hallotta, hogy az uralkodó azt mondta Lászlónak: „Die Augen sind sehr gut” – azaz a szemek nagyon jók.
A sajtó ekkor már arról tudósított, hogy a festmény a budapesti Nemzeti Casino részére készült, a Benczúr Gyula által ezzel párhuzamosan festett Ferenc József-portré párdarabjaként.
A Nemzeti Casino festményei a Műcsarnok 1904-es Tavaszi kiállításán
Vasárnapi Ujság, 1904. április 10. 241.
És akkor van itt egy csavar. A sajtó 1904 elején már nem beszél olyasmiről, hogy a festmény a Szépművészeti (vagy Nemzeti) Múzeum számára készülne. És egyik múzeumba sem került ekkoriban László Fülöptől Erzsébetet ábrázoló festmény. Az elkészülés körüli hónapokban már arról írnak, hogy a festményt a Nemzeti Casino rendelte.
Vonzó lenne a feltételezés, hogy a minisztérium valamiért kihátrált a projektből (a megrendelő Wlassics Gyula 1903 szeptemberéig töltötte be tisztségét), a Casino pedig lecsapott a képre. (Ismerünk hasonló esetet hasonlóan reprezentatív állami megrendelés esetében is: az eredetileg a Parlamentbe szánt Hódolat Ferenc Józsefnek és Erzsébetnek-szoborcsoport például sosem került rendeltetési helyére – Kelecsényi Kristóf művészettörténész barátom kutatásából tudjuk, hogy megváltozott a politikai klíma, meghalt az eredeti alkotó, meghaltak azok, akik a szoborállítást leginkább szorgalmazták, szakmai kifogások is felmerültek, egyszóval elfogyott a szoborállítás körül a levegő, így került Mayer Ede és Szécsi Antal alkotása végül a Műegyetem Könyvtárának előcsarnokába, de ma már csak az egynegyede áll az Epreskertben, de ez is egy másik történet).
Gondolhatnánk, hogy ez történt László festménye esetében is, viszont a Casino évkönyve szerint az intézmény már Erzsébet halálát követően elhatározta, „hogy Erzsébet királyné arczképét egy kiváló hazai művész által megfesteti” (erről az 1898-ra vonatkozó, a következő év elején megjelent kötet számol be), az 1902-es évkönyvből pedig megtudhatjuk, hogy a királyné portréjának elkészítése „két év előtt László E. [Elek] Fülöp kiváló festőművészünkre bízatott”.
Elképzelhető tehát, hogy az állami megrendelés teljesítése valamiért meghiúsult, de László közben a Casino megbízásából is festett egy képet, az eddigi kutatás pedig tévesen kezelte egy projektként a kettőt. A két megrendelés hipotézise mellett szól az is, hogy a hagyatékban fennmaradt egy majdnem készre festett 160x203 cm-es vászon, amelynek beállítása teljesen megegyezik az 1899-es félalakos tanulmányéval, az 1904-ben befejezett változattól azonban az ábrázolt személyét és a koronázási díszruhát leszámítva mindenben különbözik.
A The de Laszlo Archive Trust ezt eddig a Casino festményének vázlataként értelmezte (fennmaradt amúgy a hagyatékban egy harmadik, tényleg vázlatszerű kompozíció is), ekkora méretben azonban nem volt szokás vázlatot festeni, tehát László egy majdnem kész képet vetett el. Az angol kutatók eddig azt gondolták, azért tette ezt, mert meggondolta magát, és arra hivatkoztak, hogy életművében nem példa nélküli, hogy László egy képet félbehagyjon, és teljesen elölről kezdje. Valószínűbb azonban, hogy a hagyatékban maradt vászon a Wlassics megrendelésére készült, de valamiért átadásra nem került festmény.
Hogy ez a kép milyen fontos volt Lászlónak, arra az is utal, hogy nagy mérete ellenére Angliába is magával vitte. Sajnos ma már csak fotóról ismert, mert 1947-ben a művész végakaratának megfelelően számos más, „reputációjához nem méltó” alkotásával együtt megsemmisítették.
A Casino elkészült festményét 1904-ben állította ki a Képzőművészeti Társulat tavaszi kiállításán a Műcsarnokban. A festmény nem követi a koronázási ruhás Erzsébet-portrék szinte állandó ősforrását, az 1866-as Emil Rabending-féle fotósorozatot, cserébe meglepően esetlen, és hiányzik belőle minden, László képeire jellemző elegancia és oldottság – ha úgy tetszik, lazaság –, ami élete hátralévő harminc évében is az európai arisztokrácia és uralkodóházak kedvencévé tette. A megjelent kritikák a legjobb esetben is tartózkodóak, de sokszor egész nyersen kimondják: a festmény nem, pontosabban nagyon rosszul sikerült.
"Benczúr Gyula méltóságos nagy portréi az első teremben lógnak s ott van László Fülöp terjedelmes tévedése is. Erzsébet királyné merev, üres, elfestett és elrajzolt arcképe. Ennél konvencionálisabb vászon nem került ki még László Fülöp ecsetje alól, testnek nyoma sincs a köntös alatt, kéz nincs a keztyűben, az arc ketté esik, más a jobb fele, más a bal. Mondják, sok volt az udvari óhajtás... Tömérdek lehetett, hogy közepettük egy igazi művész ennyire elveszítette önmagát. Szinte megmagyarázhatatlan ez a tévedés, annál megmagyarázhatatlanabb, mert viszont elismeréssel kell megemlékeznünk a művész kis képéről, a kultuszminisztert ábrázoló, jó szélesen, jellemzően festett portréról..." – írta a Budapesti Hírlap.
"László Fülöp fekete kereszttel fogja megjelölni a maga curriculum vitae-jében az ő Erzsébet királynéját, elrajzolt arcával, angolkóros karjaival, viaszbaba beállításával. Az antik-fehér selyem csillogása, melybe királynőjét öltöztette, nem tudja a kép lényeges hibáit eltakarni" – fogalmazta meg ugyancsak lesújtó véleményét Szántó Kálmán a Budapesti Naplóban. Az Ujság sem finomkodik: „tán a László Fülöp Erzsébet királynéjáért lelkesedjünk, csak azért, mert László már gyönyörű dolgokat produkált? László azért nagy művész, hogy ne sikerüljön neki minden egyformán, főleg a mihez nincs kedve és legfőleg, amit fotográfia után kell megfestenie, mint ezt a nagy czerimóniális képet is, melynek elemi rajzhibáit (az arczban) nagyon élesen föltünteti a Műcsarnok előcsarnokában látható fotográfia." László amúgy a festmény szignójában is feltüntette, hogy képe fotó után készült, de ez nem magyarázza a portré sikertelenségét, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a Ferenczy Idának ajándékozott megkapó Erzsébet-portréját ugyancsak fénykép után festette.
"László Fülöp Erzsébet királynénk nagy arcképe hivatva lett volna egyik attractióját képezni a kiállításnak, azonban úgy látszik a feladat oly nagy volt, hogy a művész azt éppenségesen nem oldotta meg" – írta Bobula János az Építészeti Szemlében. "Sok a gyönge munka s még számbajövő festőktől is oly selejtes képek láthatók, minek pl. László Fülöp Erzsébet királynéja, Boruth Andor életképei vagy Kacziány Ödön Pityókásan czímű festménye" – vélekedett a Huszadik Század kritikusa.
A festmény ezután rendeltetési helyére, a Nemzeti Casinóba került, a történet azonban itt még nem ér végét, hiszen hátravan a legizgalmasabb rész: hogyhogy nem égett el a 1945-ben a Casino Kossuth Lajos és Szép utca sarkán álló palotájában, mint ahogy a magyar kutatás (beleértve engem is) mostanáig tudta, és ahogy elégett a többi ott őrzött kép, és hogy kerülhetett a 70-es évekre a Pipa utcába?
Az már lassan negyedszázada nyugtalanít, vajon miért rendelt a Casino később Benczúrtól is egy Erzsébet-portrét… (Erről is úgy tudjuk, hogy elégett, és ebben az esetben ez sajnos valószínűleg igaz is.) A Nemzeti Casino évkönyve 1906-ban egy sokatmondó bekezdést tartalmaz. "A művészeti bizottság 5000 koronát fordított művásárlásokra, mely összesen 2 művésznek 3 festményét vásárolta meg; dotátiójából a választmány kívánságának megfelelően 5000 koronát átengedett Erzsébet királyné képének megfestésére, mely kép, a tagok egyhangú kívánságának megfelelőleg, a László Fülöp által festett kép helyét leend hivatva pótolni. Eme kép megfestésére 1907. évi költségvetésünkben 10,000 koronát irányoztunk elő.”
Úgy tűnik tehát, már a festmény elkészítése után két évvel egyhangúan úgy döntöttek, hogy a festményt lecserélik – talán a kép negatív fogadtatása miatt, vagy azért, mert tényleg messze alatta van László legtöbb alkotása kvalitásának.

A Könyves Kálmán Kiadó heliogravürje Benczúr Gyulának a Nemzeti Casino számára készült Erzsébet-portréjáról
Magántulajdon
Benczúr festménye 1909-re készült el, elegáns, egészalakos profilportré, amely nem a magyar díszruhát viselő fiatal királynét, hanem az idősebb, fekete ruhás „civil” uralkodónét jeleníti meg – mint ilyen, szinte társtalan a magyar reprezentatív Erzsébet-ábrázolások között, és leginkább Benczúr tíz évvel korábban, Ferenc József kívánságára Ferenczy Idának festett képével rokonítható. Sajnos, ma már csak fotóról, illetve a Könyves Kálmán Kiadó által kiadott heliogravürről ismerhetjük, mert tudomásunk szerint 1945-ben a Szép utcában elégett, de ki tudja, talán ezzel a képpel is találkozunk majd egy filmgyári katalógus lapjain.

A Könyves Kálmán Kiadó reprodukcióinak katalógusa Ferenc József és Erzsébet arcképeivel. Felül középen László Fülöp Erzsébet királyné-portréja, jobbra lent Benczúr Gyula festménye
Magántulajdon
Bibliográfia
A Nemzeti Casino szabályai és tagjainak névsora 1898. Hetvenkettedik évfolyam. Budapest, 1899.
A király László Fülöp műtermében. Budapesti Hírlap, 1899. április 26. 5.
A királyné arcképei. Pesti Hírlap, 1899. május 1. 6.
Főhercegnők egy művésznél. Alkotmány, 1901. április 23. 8.
A Nemzeti Casino szabályai és tagjainak névsora 1902. Hetvenhatodik évfolyam. Budapest, 1903.
Bobula János: Tavaszi tárlat a Műcsarnokban. Építészeti Szemle, 13. évf. (1904), 7. sz. 94–95.
Malonyai Dezső: A Műcsarnokban. Budapesti Hírlap, 1904. március 30. 1–3., itt: 2.
Szántó Kálmán: Tavaszi kiállítás. Budapesti Napló, 1904. április 6. 1.
X: A tavaszi tárlat. Huszadik Század, 1904. 1. sz. 412–413.
Yartin: Tavaszi tárlat a Műcsarnokban II. Arcképek. Az Ujság, 1904. április 6. 14.
A Nemzeti Casino szabályai és tagjainak névsora 1906. Nyolczvanadik évfolyam. Budapest, 1907.
Borovi Dániel: „Hát még semmi sincs a vásznon?” Fotóhasználat Ferenc József és Erzsébet magyarországi portréin. Fotóművészet, 55. évf. (2012) 2. sz. 114–123.
Kelecsényi Kristóf Zoltán: Az Országház szobrai. (Országházi séták). [Budapest], 2017.
Austerlitz, Beatrice: A. E. Köchert. Császárok és királyok ékszerésze. Időszaki kiállítás. 2025. december 6. – 2026. április 6. Gödöllő, 2025.
Napilapok, folyóiratok
Alkotmány
Budapesti Hírlap
Budapesti Napló
Építészeti Szemle
Független Magyarország
Hazánk
Huszadik Század
Magyar Nemzet
Magyarország
Magyar Szemle
Pesti Hírlap
Pesti Napló
Az Ujság
Vasárnapi Ujság