„Mindig ez az Elisabeth-idézet jut eszembe, ha visszagondolok, hogyan kezdődött ez az utazás, Sisivel és velem. Mintha éppen így történt volna. Az az egy biztos, hogy 24 évvel ezelőttre kell ehhez visszamennünk. Akkor volt a királyné halálának 100. évfordulója, és szinte minden újság megjelentetett róla hosszabb-rövidebb írásokat. Nekem pedig kezembe került egy újságcikk az anyukám által olvasott Nők Lapjában. Elolvastam, és egyszer csak azon vettem észre magam, hogy az üzletekben rendre átlapoztam minden újságot, újabb cikkek után kutatva. Elkezdett érdekelni ez a nő, akivel annyi hasonlóságot véltem felfedezni magamban. Aztán megvásároltam az első két könyvet, ezek Sztáray Irma: Erzsébet királyné kíséretében, és a „Sirály vagyok, sehová se való” című kötetek voltak.
2001-ben jutottam el először Gödöllőre, ahol - még a régi, vadregényes kertben - teljesen át tudtam érezni ennek a helynek a varázsát. Talán az agyamon akkor ülő „rózsaszín köd” okozta, vagy egyszerűen csak nagyon ezt akartam, de éreztem ott Erzsébet jelenlétét. A nap végén felvásároltam mindent az ajándékboltból, ami mozdítható volt. A korai gödöllői emléktárgyak közül mégis a legkedvesebb nekem néhány kis fakéreg-darab, amiket a kertben sétálva a földről gyűjtöttem össze, a régi, nagy fák tövéből, akik még szemtanúi voltak a királyné sétáinak.
Erzsébet királyné végigkísérte ezt az elmúlt 24 évet, kevés olyan nap volt, amikor ne foglalkoztam volna valamennyit vele. Volt rengeteg csodás élmény, ami sosem született volna meg, és néhány rossz időszak, amin sokkal nehezebb lett volna túljutni, ha ő nincs.”
Gyűjteményéről így ír: „Egyszer, ha nagyon sok időm lesz, meg fogok számolni pontosan darabra mindent. Úgy saccolom, minden aprósággal együtt 1000 darab fölött lehet a teljes gyűjtemény. Nem tudatosan, hanem fokozatosan, az évek alatt alakult ki a mostani arca a gyűjteményemnek. Három nagy csoportra tudnám bontani a teljes kollekciót: az értékes régiségekre, az alapvető dolgokra (pl. könyvek, újságcikkek), és arra, amit én csak giccsnek hívok.
„Ez ritka drága kép: Elisabeth a trónon”
(részlet az Elisabeth musicalből)
A majdnem 600 darabos képeslap gyűjtemény mindenképp az értékes kategóriába tartozik. Ezek jelentős része Erzsébet szobrokat, emlékhelyeket ábrázol, köztük sok olyat, ami ma már sajnos nem látható. Néhány éve elkezdtem a képeslapokat „üzenetük” szerint is figyelni. Már nagyon nehéz olyan motívumot találni, ami hiányzik a gyűjteményemből, ellenben nagyon érdekes történeteket, üzeneteket lehet olvasni ezen lapokon, amiket a feladók írtak a címzetteknek. Van olyan gyászkeretes, Erzsébet halála alkalmából kiadott lap, amin tőle idézett pár sort a lap feladója; van Erzsébet-szobrot ábrázoló képeslapon küldött üzenet, amiben leírják, hogy a szobor felavatására milyen ruhával kell készülni; és van egy lap az Erzsébet Királyné Szanatóriumból, amit titkosírással írtak meg.
Persze a mennyiség nem minden, hiszen vannak nagyon érdekes, egy-egy darabos tárgyak ebben a kategóriában, pl. üvegdia Benczúr festményéről, kerámiamázas tál, különböző alkalmakra kiadott emlékérmék, két zsebnaptár az Erzsébet Királyné Szállóból 1931-ből és 1932-ből. Nem régiség ugyan, de mindenképp ritka darabja a gyűjteménynek a Zwack Sissi likőrnek az a - rövid ideig árusított - kiadása, aminek a címkéjén még Sisi-ként írták a nevét.
Ide tartoznak a szobrok, plakettek, korabeli újságcikkek, melyekből van Erzsébet halála utáni és előtti is. És persze a számomra legkedvesebb régiségek, a vizitkártyák.
„E holmi mégse más, csak giccs”
(részlet az Elisabeth musicalből)
Sokkal kevésbé értékes, ám számomra ugyanolyan fontos tárgyak azok, amiket sokan talán megmosolyognak, észre sem vesznek, esetleg egyenesen szemétnek gondolnak. Én nagy lelkesedéssel gyűjtöm ezeket is, hiszen minden fontos, amin Erzsébet arcképe rajta van, másrészt úgy gondolom (de legalábbis remélem), ő is jót nevetne ezeket látva, hiszen jó humora volt. Bízom benne, hogy ez a tulajdonság, a humor az egyik jellemzője a gyűjteményemnek, ami ezen tárgyakban köszön vissza. Amellett, hogy elszánt gyűjtőnek érzem magam, számomra fontos, hogy ne szoruljon túl merev, komor keretek közé ez a hobbi, és mindig megmaradjon a könnyedsége. Ezt pedig a „giccs” biztosítja.
Sisi-s puzzle, vicces képeslapok, kulcstartók, könyvjelzők, telefonkártyák és telefonkártya-tartók, szalvéta, memóriajáték, rengetegféle csokisdoboz, söralátét, kitűzők... mindent talán fel sem tudok sorolni. Természetesen ide tartoznak a hűtőmágnesek is, amikből jelenleg 41 darab díszíti a hűtőszekrényemet.
Itt az egyetlen nagyon fontos szempont, hogy sose lépjem át a határt a vicces és az ízléstelen között, és ne legyen ezek között olyan tárgy, ami Sisit gúnyosan vagy méltatlan módon ábrázolja.
Van, amihez nagyon könnyű volt hozzájutni, ellenben a Coca-Cola-s „Erzsébet” feliratú palackot hetekig kerestem a boltok polcain. Sok mindent ajándékba kaptam, ezek a hozzájuk kapcsolódó emlékek miatt is kedvesek.
Kétséget kizáróan kedvenc tárgyam innen a Sisi-s PEZ-cukorka tartó.
Meg kell még említenem a gyűjtemény azon részét, ami nem Erzsébetről szól, de mégis kapcsolódik hozzá. Sisi után II. Lajos bajor király az, akiről hasonló rajongással gyűjtök tárgyakat, bár ezekből jelentősen kevesebb van, nagyjából a Sisi gyűjtemény 10%-át teszik ki. Néhány tárgy azonban egyszerre tartozik ide is és oda is, hiszen kettejüket együtt ábrázolja.
Akár régi, akár modern tárgyakról van szó, a legfőbb szempont mindig is az volt, hogy Erzsébetet közel hozzam magamhoz ezekkel. Minden könyv, amiben akár csak egyetlen mondatnyi, addig számomra ismeretlen információt olvasok róla, minden képeslap, ami egy addig nem látott fotót, festményt vagy szobrot ábrázol, az antik tárgyak, amik szinte még „egy levegőt szívtak” vele, ezek mind-mind egy picit őt magát varázsolják ide a jelenbe.”
Melyik a legkedvesebb tárgya? Miért?
„Nagyon nehéz lenne egyetlen egyet kiválasztani. Az első vizitkártyámat 2006-ban sikerült megvásárolni, és bármikor elővettem, még akkor sem hittem el, hogy tényleg a kezemben tartom és az enyém. A legtöbbet talán a képeslapokkal foglalkozom. Az első lapot 2001-ben vettem, és azóta is ugyanolyan lelkesen tudom akár órákig lapozgatni az albumokat.
2020 májusában, hihetetlenül izgalmas és fordulatos események sorozatát követően enyém lett egy eredeti Strobl Alajos spiáter Erzsébet mellszobor. Egy online aukción vettem észre ezt a szobrot, amit szó szerint pár perccel azután, hogy meghirdettek, már le is ütött valaki - és ez nem én voltam. De úgy tűnt, ez a szobor hozzám „akar” kerülni, mert végül némi levelezésnek, egy nagyon kedves és rugalmas eladónak, és egy hatalmas nagy adag szerencsének köszönhetően, végül mégis nálam kötött ki. És talán azért választanám elsőszámú kedvencnek ezt a Strobl szobrot, mert ez a tárgy áll legközelebb ahhoz a célomhoz, hogy egyszer Erzsébet királyné egy személyes használati tárgya is a gyűjtemény része legyen. Tudom, hogy ez egy nagyon komoly és nem könnyen megvalósítható cél. Ha erre a szoborra nézek, ami valóban egy komoly darabja a gyűjteményemnek, mindig az jut eszembe, ha ezt sikerült megszereznem, akkor semmi sem lehetetlen.”
Különleges tárgy – különleges történet
„Van három kis fényképem, 1930, 1941 és 1942-es dátumokkal. Pici, 6-8 cm méretű fotók. Az egyik a régi Erzsébet hidat, a másik a margitszigeti szobrot, a harmadik a miskolci szobrot ábrázolja - ezekből már csak az utóbbi emlékmű létezik ma is. Ezt a három fotót a családi fényképeink rengetegében találtam egyszer, teljesen véletlenül. Nem tudjuk, melyik családtagunk készíthette őket, de ugyanaz a személy lehetett, mert megegyezik a kézírás a képek hátoldalán. Ezek mindenképp különleges, személyes tárgyak, hiszen mekkora esély van rá, hogy egy rokonom, akit nem is ismertem, Erzsébet-emlékműveket fényképez, és mindenféle háborús hányattatás után a képek megmaradnak, és végül rájuk találok?”
A nyertes pályázatokból készülő Erzsébet-kiállítás 2022. szeptember 10-től lesz látogatható a Gödöllői Királyi Kastélyban!
